Idén tizenketted alkalommal ült össze a jelenleg 23 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely a Tetrabbitet, érdemesnek találta a Business Superbrands 2019 védjegy viselésére.

Business Superbrands Program
Idén tizenkét éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.
A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
“Szemben a látszattal, a Superbrands díjat nem a zsűri dönti el, azt a brand maga vívja ki magának. Ez a tény persze nem csorbítja a zsűri szerepét: a kvalifikált szakemberek szigorú szakmai szempontrendszer alapján validálják ezt a sikert, és járulnak hozzá ahhoz, hogy ez széles körben is elismerve legyen. Mindezek alapján igazi érték a Superbrands díj, ami azt jelenti, hogy az nemcsak a múlt teljesítményének az igazolásáról szól, hanem komoly ösztönző a brand kitüntetett szerepének a megőrzése és további erősítése érdekében”
Dr. Salgó István
a Business Superbrands bizottság elnöke

A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy, a nemzetközi program keretében a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A díj odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően az összesen 45 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt a minden évben. Az elismerés irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és a hazai márkáknak példát mutat a sikeres márkaépítéshez. Hisszük, hogy a minősítés, amelyet márkánk elnyert, nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt vásárlóink, ügyfeleink mindennapi választásához.
A díj olyan pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják márkánk eddigi sikerességét és hitelességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.