Tel.: +36 79 323 011
Mobil:+36 30 278 00 35

Felavattuk a Tetrabbit Kft. új vágó- és csomagolóüzemét, 2019.04.09-én Baján. Az ilyen beruházások nagy szerepet játszanak a szektor erősödésében, a magyar nyúlhúsipar fellendülésében és a vidékfejlesztésben egyaránt.

Dr. Nagy István agrárminiszter a Tetrabbit Kft. új csomagolóraktárának átadásán hozzátette: 2018 fordulópont volt a magyar nyúlágazatban, amikor kilábalt az évekig tartó válságból. Szólt arról is, hogy a magyar nyúltenyésztés kifejezetten exportorientált, az itthon előállított, évi mintegy tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az átadáson közölte: 2018-ban 9950 tonna volt a hazai vágónyúl mennyisége, ennek felét a bajai cég vágóhídja adta.

A Tetrabbit Kft. a legnagyobb hazai feldolgozó, évi 2-2,1 millió nyúl feldolgozását végzik el. Új, 600 négyzetméteres raktárát 380 millió forintos beruházással, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 35 százalékos támogatásával építették – mondta Sándor Ferenc ügyvezető igazgató az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a 2006-ban alapított, magánszemélyek tulajdonában lévő kft. 2010-ben vásárolta meg a csődközelben lévő bajai vágóhidat, ahol azóta közel kétmilliárd forintos fejlesztést hajtottak végre. Ennek részeként 2017-ben készült el a cég új vágóhídja, amelynek kapacitása óránként 1600 nyúl levágása. Az üzemben évente 2-2,1 millió állatot vágnak le, ezzel az üzem kapacitása 70 százalékos kihasználtságú. A 183 dolgozót foglalkoztató kft. üzemét a hús ma már 95 százalékban feldolgozott termékként hagyja el – jegyezte meg.

Sándor Ferenc közlése szerint a társaság 2018-as árbevétele meghaladja a 2017-es 5,5 milliárd forintot. Az árbevétel mintegy 70 százaléka származik exportpiacokról, a bajai nyúlhúst elsősorban Németországban, Ausztriában, Svájcban és a Benelux-államokban értékesítik. A Tetrabbit Kft. idén az előállított nyúlhús mintegy 10 százalékos növelését tervezi – tette hozzá.

Forrás: MTI

Fotó : Pelsőczy Csaba

Termékeink

A nyúlhús finom, egészséges és változatosan elkészíthető. Tekintse meg az alábbiakban termékeinket részletesen.